· 

Gyereknevelés és India - Kötelezö olvasmány

Minden egyes utazáskor tanultam valamit, amivel a személyiségem több és érett lett. De talán a gyereknevelésről Indiában tanultam a legtöbbet. Tudatosan kutattam a kultúrák közti különbséget és tudatosan kerestem azokat a mintákat, amik segítenek nekem megérteni a lélek fejlődésének összefüggéseit. Volt egy tanítóm is. Ma már tudom, hogy tanító nélkül az ember a sötétben tapogat, míg nagy nehezen megtalálja a lámpát... A tanító pedig elővesz egy gyufát és azonnal fényt teremt. A Tanító ezúttal egy indiai édesanya volt.

A gyerek úgy jó, ahogy van...

Kezdte történetét az indiai hölgy. Ezúttal lerövidítem az ő történetét, és csak a tanulságot írom le. 


Tehát:

A gyereket nem kell megváltoztatni, nevelni, (igen, nevelni sem, de erre majd rátérek), hanem kísérni kell. Kísérni őket és támogatni az útjukon, hogy az legyen belőlük, amiért ide, erre a bolygóra leszülettek.

Ne parancsolj, nem kutya.

Kb. addig amíg a gyerekeknek nem nő ki az első csontfoguk, úgymond egy másik dimenzióban élnek, nem érkeznek meg teljesen ide a Földre. Le kell földelni őket. Sok természettel, sok mezítlábas járkálással, mondókákkal és ritmusokkal, hogy felvegyék a kapcsolatot az itteni léttel. Pontosan ezért minden egyes parancsszó abszurd nekik. Abszurd, hogy valami nem az enyém, ha előttem van, hogy pakoljak össze, de azt sem tudom hogy kell, na és hogy én pakoljak egyedül és nem veled... hogy kövessek egy szót, cselekvés nélkül...

Legyünk minták...

Példaképek, akiket másolhat gondolkozás nélkül. Ha egy gyereknek mondunk valamit, a szánk mozgására fog figyelni, a hangnemre, a hangos kiabálás közbeni hanglejtésre és kézmozdulatra, a félelmre, de nem a cselekvésre amit szeretnénk tőle. Ezért teljesen felesleges kiabálva mondani, hogy vegye fel a cipőjét, mert késésben vagyunk. Legközelebb, ha meghallja hogy késésben vagyunk, az érzésre fog emlékezni, hogy megijedt, vagy rossz volt, vagy milyen kézmozdulatok voltak, de arra nem, hogy fel kell venni a cipöt....

NEM SZABAD?! - avagy mi a tökéletes recept!

Vajon a NEM SZABAD! egy parancsszó? Ès van értelme? Mit mondjunk helyette? 


Nevezzük nevén a dolgokat. Mondjuk azt, hogy mit nem szabad és helyette mit szabad. Adjuk meg a kereteket, amin belül mozoghat, így érzi az odafigyelést és a biztonságot!(Bónusz, ha megadjuk a választás lehetőségét is...) Ès ha ez megvan, nagyon egyszerű a képlet. Hagyjuk el azt, hogy NEM SZABAD!! 

 

Gyakorlati példák: 


 Asztali étkezés. Gyerek mászik az asztalra. 

- Az asztalon eszünk, nem mászunk rajta. Az ágyadra felmászhatsz. A párnakra felmászhatsz. Melyikre szeretnél mászni? 

- (felmászik az asztalra. )

- Nyugodtan levesszük, határozott (ami nem egyenlő az agresszív vagy mérges) kézmozdulattal stoppot mutatunk. Ès ismét: 

- Az asztalon eszünk. (Ekkor már nem kell mondani, hogy mire nem való.) Az ágyadra felmászhatsz. A széken ülünk. (és valóban leülni rá. Mindent amit kimondunk testbeszéddel mutatjuk. Addig ismételni, míg magától nem akar majd leülni, és ha nem akar, akkor odavinni, ahol mászhat). 

 

Gondolhatjuk... De ha hisztizik? Hiszti? Nem hiszek a hisztiben. Fáradt, álmos, éhes, kapcsolódásra vágyó gyerekben hiszek. 

 

Még egy példa: 

 

Dobálja a csigát, és te nem akarod ezt. Hopp, milyen könnyű egy Nem szabad! - dal lerendezni. De holnap ugyanúgy dobálni fogja. Tehát:

- A csigát nézzük (vagy simogatjuk, vagy amit akarunk dobálás helyett). a követ dobálhatod. (Határozott stopp kézmozdulat sokat segít.) Melyik követ szeretnéd dobálni? A kicsit vagy a nagyot? (Ès keresünk neki köveket, vagy labdát, vagy akármit amit dobálhat. Ami még jobb elmagyarázni, hogy miért nem. Megértik, ha nem is nyelvileg, de legalábbis a mi empátiánkat megérzik, és ők  is empatikussá válnak.) Ha pedig a csiga a lényeg, kíváncsi, nem dobálni akar, akkor a csigával kezdünk valamit. Nézzük, mesélünk róla, rárakjuk egy levélre, stb. Megmondjuk, hogy mire való ez a csiga. 

 

Tehát a recept egyszerű: NEEEE!! Hagyd abba! NEM SZABAD!! FEJEZD BE! helyett a dolgokat a nevén nevezni, mi mire való, a használatát magyaráznk = megmutatni. Jó gyakorlás nekünk is, megmozgatja az agyat, hirtelen kimondani mi mire való... Nem is olyan könnyű, de nagyon hasznos!

A DALLAM. A HANG. AZ ÈNEK.

A sejtjeinkben van egy üres tér, ami kitöltésre vár. A dallam, a zene, az ének a sejtjeinkbe van táplálva. Ha éneklünk, nem félünk, mondják a bányászok és énekelve mennek a sötét bányába. Senki nem neveti ki őket, ez a szokás. Vajon minket ki nevetne ki, ha többet énekelnénk, dúdolnánk, dalolnánk? 

Az iskolánkban Indiában a gyerekek mindent énekszóra csináltak. Az ének volt az eleje és a vége valaminek. Volt olyan nap, ahol csak énekeltünk. Ès a lelkünk szárnyalt, amikor kiléptünk az iskolából. Az enyém is, 30 évesen. Dallamra vágynak a sejtjeim. Nekem is, neked is és egy fél, egy, kettő vagy tízévesnek is.


Mindezt nem a gyereknek énekeljük, hanem magunknak. Összekötjük a dallamot, a cselekedettel... És hagyjuk, hogy utánunk csinálják... Így Pawlow után szabadon, éneklünk és a cselekedet már ott is van. Mindenfajta veszekedés és parancs nélkül. Békében, tiszteletben, szeretetben. 

Tükör és pont.

1. A szülő és a gyermek közötti kapcsolat a szülőt jellemzi és nem a gyereket. 

A gyerek tükör. Vannak népek, ahol azt állítják, ha a gyerek beteg, az anyát kell kezelni. Ugyanígy a pszichés dolgoknál is, ha nincs igazi, mély kapcsolódás a gyerek és szülő között, akkor a szülőnek kell mélyen magába néznie, és megérteni, hogy az önmagával és az ő szüleivel való kapcsolat a problémás. Neki kell a saját életét rendezni.

 

Példa:

Nézd meg hogyan kommunikál a gyerek miközben játszik, másokkal és önmagával. Ebből nagyon sokat le lehet szűrni, és feltehetjük a kérdést magunknak, hogy valóban én is így kommunikálok a világgal és önmagammal? 


Ha bosszankodunk, a gyerek is bosszankodni fog. Ha kiabálunk vele, jobb esetben velünk, rosszabbik esetben pedig önmagával fog kiabálni. 


Ha én elvesztem a kapcsolatot, akkor először is tisztázom, hogy nem a gyerekkel van baj. Hanem magammal. Leguggolok mellé, a szemébe nézek és elmondom: "Nem a te hibád. Nem kell kiélned az érzéseimet, majd megteszem én. Köszönöm, hogy aggódsz értem. Èn vigyázok Rád és magamra is." A gyerekek egy másológépek, ha furcsa a viselkedése nézzünk először tükörbe. 

 

Rengetegszer felborult már a szerep nálunk.  Volt, hogy testi jelekben nyilvánult meg, volt hogy az ún. hisztiben, vagy "szófogadatlanságban".  Jó tisztázni ezt. Magunkkal és vele is.

UI.: Az utolsó szó jogán élve, már az nagy dolog, ha tanulni szeretnénk, hogyan legyünk jobb szülők, hogy ne azokat a mintákat adjuk tovább amiket kaptunk. Sajnos leginkább a negatívakat automatikusan továbbítjuk, ugyanis azok vannak mint egy hitrendszer a tudatalattinkba beépülve.

Ha tetszett az íras, kérlek próbald ki, és számolj be róla, hogyan sikerült és oszd meg másokkal. Semmilyen felelősséget nem vállalok a következményekért, mindenki azt szívlel meg, amit szeretne.

Write a comment

Comments: 0