· 

Fél év India mellékhatása

Mi változik meg, ha fél évig egy másik kontinensen laksz, idegen szokásokkal, ismeretlen tradíciókkal? Nehéz beismerni a negatív tulajdonságunkat, főleg ha azoknak nem is vagyunk tudatában. Nekem erröl szólt ez az utazás... Köszönöm India, hogy tanítottál!

1. Kevesebb félelem, több bizalom.

 

Valahogy annyi veszélyes helyzetet megéltünk, ami csak akkor per pillanat volt veszélyes, mert ismeretlen és új volt, hogy megedződtünk az új élethelyzeteket tekintve. A nagyobb nehézségek, kihívások maradnak, de az apróbb kudarcoktól, bukásoktól már nem félek. Bátrabb vagyok az emberekkel és önmagammal szemben is. Kiállok magamért, mint még soha.

 

Elmúlt  az állatok iránti félelmem. Még a kiscicától is tartottam, nem vicc. Annyi állattal, amivel Indiában egy nap az úton találkoztunk, itthon egy év alatt nem. Muszáj voltam kiismerni őket, megismerni a szabályokat és megbízni a természetben.

2. Mindent kidobni! Semmit megvenni!

 

Egy olyan városban voltunk, ahol nem voltak bevásárlóegységek. Kis bódék voltak, ahova oda kell menni és megkérdezik: What you want? Nincs olyan, hogy nézelődök mi van, mi nem, valószínüleg úgyis a hátsó pince 26. polcának mélyéről húzzák elő azt, ami kellene nekem. A gyümölcs és zöldségvásárlás más, ott szét lehet nézni, de a zöldségek fele ismeretlen, a gyümölcsből pedig csak szezonális van. Ìgy történt, hogy a shopping szót kitöröltem a szótáramból, és csak azt veszem, ami kell. Előre megtervezem, és már nem egy programm vagy élmény a vásárlás, hanem szükséglet. 

 

Ennek a mellékhatása, hogy csak az volt otthon, amit használtunk. Amit nem, azt fájdalom nélkül eladományoztam. A tárgyakhoz való kötődésemre az is nagy hatással volt, amikor eldöntöttem, hogy nem jövünk haza. Az az életérzés, ami ott volt, akkor, az minden tárgyi értéket vitt. Mostmár értem mi az, hogy a kevesebb az több. Mi az, hogy a minőség számít, nem a mennyiség. 

 

Tudom van, akinek ez normális, de ebben a témában a családi minta számít. Ha felhalmozást tanultunk, akkor fel fogunk halmozni. Ha shoppingolni visszük a gyereket, célirányos vásárlás helyett, akkor a fogyasztói társadalom következő termékre éhes, magát a birtokával azonosító generációját neveljük. Ìgy harminc évesen sikerült, hogy  minden sejtem ezellen legyen.

 

Ìgy történt, hogy mikor hazaértünk a dolgaim 80%, eladom, elajándékozom vagy eladományozom!

3. Emberek elfogadása

 

Ha utazol, megtanulsz elfogadni. Nincs idő elítélni másokat, mert akkor lemaradsz arról, hogy megismerd őket. Pedig mennyi különleges ember él a Földön, mind egy céllal, hogy szeretve legyen és szerethessen.

 

Indiában az emberek egymás hegyén- hátán élnek. Több a kuruzsló néha, mint az ember az utcán. De nem az a fajta kuruzsló, aki kéreget, hanem akin egy ruhaanyag van körbetekerve és mantrázik, meditál, énekel. Egy rossz nap után, az egyetlen dolog ami jókedvre derített, ha az összes aprónkat elvittük a Jamuna folyó partjára és odaajándékoztuk. 

 

A ruha teszi az embert mondjuk. Számomra India mutatta meg, hogy ez nem így van. Valamennyire karakterizál, de ha emiatt már nincs egy alap előítéletem, ami valljuk be minden embernek van. Miért? Mert a legflancosabb Indiai nő volt a legszerényebb, aki a szegényeket szolgálta és a legszegényebb adott Vilinek cukorkát. Az ellentétek annyira kimagaslóak voltak, hogy eltünt ez a fajta előítélet.

4. Spiritualitás

 

Egy amerikai (a) és egy indiai mester (im) beszélget:

 

a: India a világ legspirituálisabb országa. 

im: India? Az emberek éjjel- nappal dolgoznak, egyre inkább a Nyugatot akarják meghódítani. A spiritualitás sok helyen csak szimbólum, turistafogás, de az igazi érték elmarad. Sorra növekszenek a hatalmas irodaházak, üzemek, a fogyasztás a fontos, és még sorolhatnám...

a: Na ne viccelj. Lépten-nyomon alvó embereket látok. Az utcán, a kormánynál, állva, ülve, beszéd közben. Nyugaton? Az emberek több mint fele alvási problémákkal küzd, külön iparág készült az alvást segítő gyógyszerek és termékek fejlesztésére...

 

Addig amíg azt hisszük, hogy India egy elmaradott nép, a gondolkodásunk nagy mértékben a nyugati "Èld az álmaidat" vagy "Törj ki", vagy a "You can do it (Meg tudod csinálni feminista mozgalom)" befolyása alatt van. De a felszín alá nem nézünk. Az alá, hogy mi teszi a lelkünket szabaddá, mi az, ami az életünk célja, mik az igazi értékek, már kérdésesek számunkra. Akik oda születnek, a lelkük egy rétegét már ledobták. Képesek a tolarenciára, az elfogadásra, a pillanat megélésére. 

 

Olyan ez, mint amikor egész nap egy pénztáros előtt állunk, aki körmöt reszel. Az emberek többsége idegeskedik és 2 perc után vörös fejjel magába szitkozódik, majd 3 perc után megjegyzéseket tesz fél hangosan, mire 10 perc után dühtöl fortyogva rákiabál a pénztárosra. 

 

Nem egy olyan helyzet volt, hogy míg én mérgelődtem magamban, hogy siessünk, menjünk, csináljuk, legyen valami eredmény, az indiaiak szépen csenben vártak, aludtak, énekeltek, vagy csak simán minden negativ gondolat nélkül magától érthetődően előre tolakodtak. 

 

A tapasztalatom az Indiából, hogy a spiritualitás nem abban látszik meg, mennyit tudunk lótusz ülésben meditálni, hanem abban, hogy mennyire vagyunk elfogadóak az élet történéseivel, mennyire élünk a jelenben. 

4. A nő szerepe

 

Hálám mérhetetlen az indiai nők felé, akik a személyiségemet nagy mértékben fejlesztették. Olyan történeteket hallottam párkapcsolatokról, hogy néha ketté állt a fülem. A rendszer itt nem az, hogy tegyük a férfit egyenrangúvá, dolgozzunk kifulladásig, hogy a társadalomban egy szerepet adjunk magunknak, ami majd megmondja kik vagyunk. Nem. Hogy kik vagyunk, attól függ, mennyire tudjuk szolgálni azt a Valakit, aki teremtett minket. Ez a szeretetteljes szolgálat és alázat pedig minden ember felé megnyilvánul, hiszen minden ember szívében ott van a Teremtés egy kis csírája, ami el lett ültetve, hogy az élet virágja kinyílja magát bennünk.

 

Indiában még szokás a szervezett házasság. Van egy barátnöm is, akit így adtak össze. Nem ismerek nála kedvesebb, odafigyelőbb nőt. Egy igazi példakép, hogy hogyan tud ennyire figyelmes és alázatos lenni a nap összes percében. A párja is ugyanilyen, azt mondta a feleségétől tanulta, és mivel mind a ketten hisznek abbak, hogy spirituális lények vagyunk, ezért a céljuk is egy, és nem hibáztatják egymást sértődésig, hanem a negatív történéseket jeleknek, útmutatásoknak veszik. 

 

A feminizmus mozgalmak elhihettetik velünk, hogy  mennyire jó egyedül mindent és abból is a lehető legtöbbet. Míg ezzl az egónk erősödik, az igazi alázat, tolarencia és elfogadás szavak kevéssé válnak. 

5+1. Àlmok

 

Meg kell mondanom, hogy nem egész Indiában van ez így. Mi egy kivételesen vallásos városban laktunk, amire az emberek zarándokhelyként tekintettek. Itt a nagy álmok, az életmegváltó feladatok eltörpülnek. Magukat akarják megváltani, és nem kitörni az anyagi ketrecükböl. Sok köze van ennek az elfogadáshoz és az életünk igazi céljához. Vajon egy jógatanár célja, hogy ismert legyen és ismert emberekkel jógázzol? Vajon ez az igazi cél? Vagy hogy lépjünk egyröl a kettöre, legyen jobb autónk, nagyobb házunk, jobb képzésünk? 


Itt az emberek álma, hogy tudják az Istenüket szolgálni, mégpedig azáltal, hogy megérezzék mi az a tehetség, amivel Isten öket megáldotta. Ezzel a tehetséggel foglalkozva, az emberek szívére koncentrálva szolgálják azt a spirituális egységet, ahol otthon érzik magukat. 


Az indiaik nagyrésze utazni se akar, sőt egy nyűg neki. Ha problémájuk volt, azt láttam azért, mert félnek higy az egészségükkel baj lesz és nem tudják majd ellátni az öregeket vagy magukat.

Ha Indiába mennél, vagy voltál, minden kérdésre megjegyzésre nyitott vagyok. Legyen csodás napod!

Write a comment

Comments: 0